Sajnos az adományozás nagyon szezonális dolog, hacsak nem vallásos az ember, vagy nem történik valami katasztrófa.
Ahogy közelednek az ünnepek, egyre inkább fokozódik a hajlandóság az adakozásra, viszont amint véget ér, a legtöbbeknek eszébe sem jut az ilyesmi. Pedig szerintem az életünk részévé kellene tennünk mindannyiunknak ezt, függetlenül attól, hogy milyenek a lehetőségeink. Nyílván akinek több van, az arányosan többet tud segíteni és úgy gondolom, hogy ez kötelességei is. Viszont az átlagembernek sem szabadnak kivonnia magát ez alól mutogatván a gazdagokra.
Nem csak az effajta adásról szól a kövekező (kb. 5 éves) versem, hanem általánosságban arról, hogy ha valamit szeretnénk, akkor előbb adnunk kell!
Egy sikeroktatótól hallottam a következőket: "Az élet egy adás-vétel" Nem véletlen szerepel első helyen az adás és második helyen a vétel. Először mindig adnunk kell! Mindig egy kicsit többet.
Adni
Ha mindenkihez jó akarsz lenni,
S mindeniknek a megfelelőt adni,
Az összes ember boldognak látni,
Gyereknek lenni, s újra szaladgálni,
Adni, viszont kapni,
Szeretni, szeretve lenni,
Becsülni és megbecsülést nyerni…
…Akkor éld úgy a mindennapokat,
Mint életed végét, az utolsó napodat!
Ha elismerésre vágysz…ismerj el!
Ha megbocsájtást szeretnél…te bocsáss meg!
Vagy csak békességet akarsz?
Hát békülj ki a világgal!
Ne keresd a bánatot, a szomorúságot,
Mert hidd el, ha azt teszed, meg is találod!
Mindenkiben meglátod, amit szeretnél,
Csak járj nyitott szemmel, s előre ne ítélj!
Ha így élsz, hidd el, a vég is lehet szép,
És pozitív lesz a rólad alkotott kép.
Azt mondják majd: adtál, s viszont kaptál,
Szerettél és szeretve voltál…
S miért?
Mert minden napodat úgy élted,
Mintha azon a napon érne véget élted.
Ne légy hát önző! Adj mindent, mit lehet!
Érdemeld ki, ne csak várd a tiszteletet!
Járj elől, ha segítséget adhatsz,
Míg erődből telik, ne sajnáljad, add csak!
Adjál, igen! Adj, adj mindennap!
Nem kevesebb leszel, hanem boldogabb!!!
