Első alkalommal a legfrissebb versemet osztom meg veletek (pár napos), mert ebből látszik, hogy mostanában mi foglalkoztat:
Mondd, ki vagy?
Mondd, ki vagy? Kérlek, mesélj magadról!
Szemed melegségről, ajkad szenvedélyről szól.
Azt súgják „Ismerj meg! Lenne miről beszélnünk!
Több, mint gondolnád, ami közös bennünk!”
Először azt gondoltam: itt egy gyönyörű lány!
De most már sejtem, több ő, maga a talány.
Nem tudhatom, hogy még mi mindent tartogat,
Hisz oly sok arca van és mind valami újat ad.
Apró darabkái a képnek, mely már most is idilli,
De sajnos nem láthatom őt, s ezt nehéz kibírni.
Egy tenger választ el tőle, s eszem súgja „Hagyd!”
„Úgyis csak barátok lehettek!” Tudja ezt az agy.
„Ha csak barátok is lesztek, meg kell ismerned őt!”
Szívem mondatja velem ezt, meg a következőt:
„Nem tudhatod hol leszel holnap, s mit hoz az élet,
Csak lásd meg mindenben a jót, s a szépet!”
Ezekből a sorokból azt hiszem egyértelműen kiderül, hogy megismertem nemrég egy nagyon helyes lányt, aki Mo.-on van (én meg itt). Tisztában vagyok vele, hogy mindenféle érzelmek nélkül kellene viseltetnem iránta, mert az lenne ésszerű, csak ez nagyon nehezen megy. Na jó, egyáltalán nem megy! :)
Szörnyű tudni, hogy én még csak most jöttem ki és nagyjából két évig még itt is leszek, ő meg otthon van Mo.-n, így esélyem sincs közelebbről megismerni. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy szemtől-szemben lehet nem is lennénk egymásnak szimpatikusak, de mégsem tudom kiverni a fejemből.
Néha azt gondolom, hogy felesleges egymást kínoznunk és még most az elején tovább kellene lépnünk, de aztán mindig a vers utolsó versszaka jut eszembe.
Próbálom lazán kezelni ezt a dolgot és barátként viszonyulni a lányhoz. Tényleg próbálom! Ha "csupán" barátok leszünk, én már akkor is boldog leszek! De komolyan! Nem szeretném megkockáztatni, hogy ne beszéljünk! Az nagyon rossz lenne! Nem értem magamat sem, hogy hogyan alakult ki bennem ilyen hamar ilyen erős kötődés iránta, hiszen nem vagyok már gyerek akinek nem számít, hogy ha csak plátói kapcsolat alakul ki. Estem már épp eleget pofára és egyáltalán nem hiányzik ez! Nem csak magam miatt, de miatta sem.
Nem tudom, hogy rajtam kívül hányan vannak vagy voltak hasonló helyzetben, de ha egy embernek is segít a versem tanulsága, akkor már megérte publikálni!
