Tegnap nem bírtam ki, és írtam egy verset a Karácsonyról. Régóta akartam már, de csak most jött ihlet az íráshoz.
Sajnos évről-évre azt tapasztalom, amit bizonyára sokunk, hogy a Karácsony már nem szól másról, csak a hatalmas üzletről. Nehéz beismerni, de legtöbbünk ilyenkor igyekszik megvásárolni az elmulasztott találkozókat, amik a rohanó életmódunknak köszönhetően egyre sűrűbben és rendszeresebben fordulnak elő. Sok barátság megsínyli a pénz utáni hajszát és természetesen nem csak a barátságok, hanem a családon belüli kapcsolatok hangsúlyosan. Egyszerűen nincs időnk egymásra, és ez szerintem szörnyű!!!
Részben erről szól a versem, részben pedig a szeretetről, békeségről, pontosabban ezek hiányáról.
Karácsonyi álom
Karácsony van, és ilyenkor mindig álmodom:
Angyalok húznak el fölöttem hangtalan szárnyakon.
Nekik hála eljut az Ég üzenete a Földre,
Hogy éljünk békességben, és ne menjünk ölre.
Mert ezt tesszük nap, mint nap, csak egymást bántjuk!
Szóval, szavak nélkül, de a módját megtaláljuk.
Meglátjuk a szálkát embertársunk szemében,
Kit egykor tán szerettünk, már elfeledtünk régen.
Mára kiölte a törődést a nagy rohanás belőlünk,
Hagytuk, hogy maga alá temessen a stresszes életünk.
Elmentünk egymás mellett, és az évek csak teltek,
Barátokból haverok, haverokból ismerősök lettek.
Békesség, szeretet, törődés! Igen, erről szól az álmom,
S hogy tudjunk egymásnak örülni ezen a világon.
Gyertek hát szeretteim, gyertek ti is barátok,
Szóljon csak jó dolgokról újra a Karácsony!
Cork, 2010.12.17
